A szerelem egy nagyon nehéz dolog. Valakinek azért, mert sok csalódás éri, valakinek azért, mert még nem talált rá, és valakinek azért, mert önmagában egy kapcsolat is nagyon-nagyon nehéz tud lenni.

Vannak olyan emberek, akik keveset tapasztaltak az életben, és még nem éltek át szerelmet vagy komolyabb csalódást, valami miatt mégis olyan empátia van bennük és annyira szenzitívek, hogy mind enélkül is nagyon szuperül át tudják adni az érzéseiket.

Hogyha sokáig vagy együtt egy kapcsolatban, akkor olyan sok emléked lesz azzal az emberrel, hogy egy darab a szívedben az övé; hogyha nem lesz ő tovább az életedben, akkor is ott marad; csinálsz neki egy szép dobozba egy kis helyet, és elrakod oda.

Az igazán nagy egyensúly az, mikor meg tudunk állni megfigyelni a természetet. Ehhez nem kell pénz, csak az, hogy vegyünk észre, ami körülöttünk van.

Az eső lehull, nem tép a szél,
valami elmúlt, valami újra él.
Fáj még, de ha a vihar csendesül,
az árnyék talán elkerül.

Ránk szakad az ég, itt annyi a hazugság,
Érdekből a szív nem él,
Jégbe fagyva mit sem ér,
Gondoltam, csak szólok, ha elfelednéd tán,
Milyen képmutató a világ.

Lehet, hogy volt idő talán, mi bántott,
Lehet, hogy volt sok tévedés.
Lehet, a sors akarta így, hogy fájjon,
Hogy szebb legyen az ébredés.

Talán még fel sem fogtam azt, mit kaptam,
talán én mást érdemelnék.
Ahhoz, hogy mind az összes jót visszaadjam,
talán egy élet is kevés.
Hisz úgy szeretsz, ahogy soha senki más,
csak te vagy szívemnek a megváltás.

Törj ki a kiszabott keretből,
hogy önmagad lehess, ne egy az ezerből!
És éld úgy szívből az életed,
csak így lehetsz az, aki ma mindent megtehet!

Talán felnövünk egy perc alatt,

A világ még annyi mindent tartogat,

Egy barát, ki jóban-rosszban megmarad,

Jobban kell, mint valaha bármi más.

Van, hogy akarom, de nem merem,
Néha bekerít a félelem.
A fény csak fordított árnyék,
Veled én teljessé válnék.